Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bátorligeti Ifi tábor

"Kérünk sziklánk te légy a hitben, benned bízunk Isten!"

Ez az ének volt a 2015. július 6-8 között megrendezett Ifi tábor éneke. A Kántorjánosi Református Egyház Kőszikla Ifi csoportjának sikerült szervezni az Egyházmegyei pályázatból, és adományokból egy pár nap nyaralást. Az ifjakkal Bátorligeten voltunk a Liget Szabadidő Táborban, ahol is sok élménnyel gazdagondtunk. A hét mottója a Máté 7,24-27: Aki kősziklára épít története volt.

Első nap a kicsit nehézkes indulás után felfedeztük a Tábor területét, miközben a gyülekezeti tagjaink által elkészített töltött káposzta, túrós béles és sütemény illata járta be a levegőt. Ezt ledolgozva sorverseny következett. Olyan feladatok voltak, mint pl.: vizes poháral szaladás, labdával a combközött ugrálás, egymás lába között átbújás, összekötött cipőfűzővel szaladás, és még jó néhány. A csapatok pontot gyűjtöttek ezekért.

Második nap délelőtt bejártuk az Ősláp területét, és mire hazaértünk Kiss Ágnes szakácsnő elkészítette nekünk az ebédet, melyet jóízüen elfogyasztottunk. Délután a melegre való tekintettel a "nagyok" meglepték az ifjakat és egy kis vizicsata alakult ki. :)
Átöltözve megkerestük a helyi sportpályát, ahol a hét Mottója volt elrejtve papírfecnikre, és a fiatalok feladata volt ennek a megkeresése. Majd erről beszélgetés, és játék következett. Este zumba, és tánc volt.

Harmadik nap meglátogattuk a Bátorligeti Református templomot, ahol Csoma Zoltán Nyírkátai lelkész tartott nekünk reggeli áhítatot, majd a templom történetéről kaptunk igen részletes beszámolót. A délutánt pedig a Nyírbátori Sárkány fürdőben töltöttük.

Természetesn minden nap jó hangulat, sok éneklés és nevetés volt. Köszönjük szépen mindenkinek, aki valamilyen módon segített abban, hogy ezen a három napon jól érezzük magunkat.

Képek itt találhatóak.

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 49, összesen: 212057

  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...
  • 2026. január 27., kedd

    Idén március 6-8. között Hajóson és Császártöltésen találkoznak a református kötődésű szőlészek és borászok, itt választják ki az egyház borát is.
  • 2026. január 26., hétfő

    Az egyháztörténeti mérföldkőnek számító dokumentum arra is emlékeztet, hogy minden szolgálatunk legfőbb mércéje az evangélium hatékony hirdetése.