Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Adventi délután 2015

2015. november 29-én, délután 15:00 órai kezdettel nyitotta településünk az adventi időszakot a Református Templomban. Az alkalom Istentiszteleti résszel, és énekkari szoláglattal kezdődött, majd fáklyás felvonulással átvonultunk a közös települési adventi koszorúhoz, és az első gyertyát "meggyújtottuk" .

 

Az Istentisztelet elején a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Tanítóképzési Intézetének vegyeskara, két tógátus diák felvezetésével, mécsessel a kezében, énekszóval bevonult a templomba, ezzel is az adventi fények eljövetelét elhozva mihozzánk.

Az Istentiszteleti szolgálatot Sinkó-Páricsi Babett lelkésznő végezte.

Az énekkar Dr. Kiss Csaba Márton főiskolai docens, és Szabóné Fodor Adrienne művésztanár vezetésével számos adventi énekkel megörvendeztette a gyülekezetet.

Az alkalmon felhangzott egy kánon is, melyre magyar szöveget teológus testvérünk Rácz Gábor írt. Az áhítat után Csomasz-Tóth Kálmán által megharmonizált 312. dicséretünk éneklésével folytatódott az alkalom, majd a gyülekezet hallhatott egy óprotenstáns zsoltározást is. Az 50. zsoltárt recsitálva négyszólamban énekelte a kórus. A gyülekezet sem maradt passzív szemlélődője az eseményeknek, mert a 303. dicséretet felváltva énekeltük, mint gyülekezet és énekkar négyszólamban, J.H. Schein harmónizációjában. A sort Kodály Zoltán által megkomponált Adventi éneke folytatatta, mely dallama egy 18. századi francia ének. Zárásként pedig, G. F. Händel Örvendj világ című darabja már a karácsonyt hozta el közénk. Ebben a műben Apostol Anna hegedűn, Üsth Jutta fuvolán, Bazsa Celesztin pedig trombitán játszott.

Az alkalom befejezése után a templom előtt a meleg teák átmelegítették az addigra kellemesen áthült testünket. A templomtól énekszóval és fáklyákkal átvonultunk a községünk parkjába, ahol az első adventi gyertyát "meggyújtottuk".

A rendezvény itt zárult, de megnyitottuk ezzel az adventet.

Fájdalmas dolog volt az alkalmon, hogy a hirdetések között elhangzott a presbitértium legutóbbi határozata, mely szerint:
A Református Templom használatát 2015. november 29. 16:00 kezdettel felfüggesztjük mindaddig, amíg az életveszélyes állapotot meg nem tudjuk szűntetni.

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 40, összesen: 212048

  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...
  • 2026. január 27., kedd

    Idén március 6-8. között Hajóson és Császártöltésen találkoznak a református kötődésű szőlészek és borászok, itt választják ki az egyház borát is.
  • 2026. január 26., hétfő

    Az egyháztörténeti mérföldkőnek számító dokumentum arra is emlékeztet, hogy minden szolgálatunk legfőbb mércéje az evangélium hatékony hirdetése.